Vizes vb hírek

Bernek Péter: Öt éve üldözöm az országos csúcsot, de most is elégedetlen vagyok

Bernek Péter betartja, amit ígért. Azt mondta délelőtt, a 200 hát előfutamai után, hogy a középdöntőben meg akarja dönteni az országos csúcsot – amit egyébként még ő állított fel 2012-ben. Ez sikerült, 1:55.79-et úszott, amivel bejutott a pénteki döntőbe. A szám másik magyarja, Telegdy Ádám egyéni csúcsot repesztett, de épphogy lemaradt a fináléról, kilencedik lett.

Bernek azt mondta a futam után, hogy öt éve üldözte már ezt a rekordot, így természetesen örül neki, hogy megdöntötte, a közönség segítette ehhez hozzá. Ugyanakkor örök elégedetlennek is tartja magát, mert azért most is voltak szerinte hibái, nem merte annyira meghúzni az elejét.

A döntőben pedig arra készül, hogy még tovább faragjon ezen az időn.

Olvasói sztorik