Vizes vb hírek

Bernek Péter országos csúccsal jutott döntőbe 200 háton

Bernek Péter országos csúccsal jutott döntőbe 200 háton, Telegdy Ádám viszont kilencedik lett, így épphogy lemaradt a fináléról.

Az első selejtezőn bekezdett Bernek, ötvenen első helyen úszott, Telegdy a hetediken. Száznál az élen változatlanul Bernek vezetett, de Telegdy feljött a harmadik helyre, Bernek végül 1:56,53-al a második helyen csapott célba, Telegdy 1:57,41-el negyedik volt.

A középdöntőben hasonló volt a koreográfia az újra ugyanabban a futamban medencébe ugró úszóinknak, vagyis az országos csúcsra hajtó Bernek erősen kezdve az élmezőnyben volt, Telegdy a hetedik helyen a táv első felében. Telegdy aztán belehúzott az utolsó ötven méteren és ötödik helyen végzett, de Bernekben is volt még tartalék, így holtversenyben harmadik helyen végzett a futamon.

Berneknek sikerült megdöntenie az országos csúcsot is, 1:55.79-et úszott.

Kétszer is jól úsztam ma, végre megvan az országos csúcs is, öt éve üldözöm. Egy pár tizeddel jobbat szerettem volna úszni. Remélem nem kell szétúszással kiharcolnom a döntőt, de ha mégis erre lesz szükség, állok elébe!

– nyilatkozott a verseny után Bernek Péter.

Ami Telegdy Ádámot illeti, egyéni csúcsot úszott (1:56.69), amiről a verseny után úgy nyilatkozott, hogy elégedett, főleg úgy, hogy élete első világbajnokságán szerepelt.

Olvasói sztorik