Vizes vb hírek

Újabb magyar érem és világbajnoki döntő a csütörtök délután mérlege

Csütörtökön jóval mozgalmasabbnak bizonyult az este, mint a délelőtt program a magyar versenyzők számára.

Elsőként Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána ugrott medencébe a 200 pillangó döntőjében, ahol mindketten javítottak elődöntős idejükön. Az Iron Lady bronzérmes lett, míg Szilágyi hetedik volt, de azt mondta, nem végzett még, nem nyugszik, míg a célját el nem éri.

Ezt követően Bernek Péternek és Telegdy Ádámnak drukkolhattunk 200 háton és mindketten odatették magukat. Bernek országos csúcsot, 1:55.79.es időt úszott, amelyet előzetes célul tűzött ki maga elé, s amellyel hatodik helyen jutott döntőbe. Sajnos Telegdy Ádám egyéni legjobbja nem ért finálét, kilencedik helyen végzett.

Bernek Péter: Öt éve üldözöm az országos csúcsot, de most is elégedetlen vagyok
A döntőben tovább akar javítani az országos csúcson.

Nem sokkal ezután vette kezdetét a női 4 x 200 gyorsváltó döntője, amelyben a magyar csapat is érdekelt volt. A Hosszú Katinkával kiegészült váltóban Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn szerepelt még, s végül a hatodik helyet hozta a kvartett. Az utolsó 200 métert az Iron Lady úszta és ő tudta hetedik helyről felhozni egy pozícióval feljebb a csapatot.

A nap utolsó magyar érdekeltségű eseménye a férfi vízilabda-válogatott elődöntője volt, melyen nagyon jó hangulatú, kemény játék bontakozott ki. A második félidőben olyan szilárdan védekeztek a mieink, hogy összesen egy gólt kaptak, ez pedig édeskevés volt a nagyon feltüzelt hangulatban pólózó magyar csapat ellen, így szombaton a világbajnoki címért játszhat majd Märcz Tamás együttese.

Olvasói sztorik