Vizes vb hírek

Hosszú Katinka két döntőben is úszik csütörtökön

Döntőbe jutott a 4 x 200-as női gyorsváltónk, miután a csütörtök délelőtti elődöntőben a hetedik helyet úszta.

Még a világbajnokság előtt nyilatkozott úgy Hosszú Katinka, hogy amennyiben bármelyik magyar váltó döntőbe jut, akkor segíteni fog. Nos úgy tűnik ez így is lesz, ugyanis a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalának tájékoztatása szerint az esti fináléban Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka összeállításban úszik majd a gyorsváltónk.

Szerdán Hosszú Katinka előbb leúszta a 200 gyors döntőjét, majd 53 perccel később már elődöntőznie kellett 200 pillangóban is – utóbbinak szintén ma rendezik a fináléját. Mindez azt jelenti, hogy az Iron Ladynek a 200 pillangó döntője után ezúttal 42 perce lesz felkészülnie a gyorsváltó versenyére, igaz vélhetően ő úszik majd negyedjére, így 5-6 plusz perchez juthat, de mindenképpen nehezíti a helyzetét.

A változtatás értelmében egyébként Gyurinovics Fanni kerül ki az Iron Lady kedvéért a csapatból, aki a délelőtti elődöntőben utolsóként ugrott a medencébe és a kvartettből a leglassabb időt úszta 2:00.73-at.

Összehasonlításképp Hosszú Katinka 1:56.35-tel úszta a 200 gyors döntőjét, amellyel hetedik lett. Persze a valóságban ez nem így működik, de ha kicseréljük Gyurinovics eredményét Hosszúéra, 7:51.39-cel a legjobb eredmény jön ki az elődöntők alapján, 36 tized másodperccel megelőzve Kínát.

Ha mindehhez hosszátesszük, hogy a magyar gyorsváltó a szám Európa-bajnoka, talán joggal reménykedhetünk abban, hogy hazai környezetben éremmel zár majd a magyar négyes.

Olvasói sztorik