Gyurta Dániel az aktuális formájáról és Hosszú Katinkáról nyilatkozott

Három hónap múlva egyéni csúcsot döntene 200 mellen az olimpiai bajnok.
Kapcsolódó cikkek

Gyurta Dániel a riói olimpia után edzőt váltott, Széles Sándor helyett már Nagy József irányítása alatt dolgozik. Az újpesti úszó az InfoRádiónak adott interjút, melyben azt mondta:

Vannak újítások, amelyek működnek, és persze olyanok is, amelyek még közel sem. Ettől függetlenül ez a verseny jó volt arra, hogy megnézzük, hol tartunk. Azon dolgozunk a következő három hónapban, hogy a jó dolgok még jobbak legyenek, a kevésbé jókat pedig fel tudjuk zárkóztatni.

A 27 éves úszó szerint jó kiindulási alap az a szint, ahol jelenleg tart, a debreceni úszó ob-n azonban még messze volt a csúcsformájától.

2:09.7 perc, most itt tartok, ez nemhogy a világ legjobb 5, de még a 10 idejében sincs benne. Ha megnézem azt, hogy 150 méterig gyakorlatilag olyan részidővel tudtam fordulni, amely a legjobbamhoz közeli részidő, az mindenképp biztató. Az utolsó 50 métert kell még összerakni. Persze nem biztos, hogy jó lenne, ha már most 2:07-eket úsznék. Három hónap múlva szeretnék a legjobbamhoz közel, vagy még kicsit talán annál is jobb időt úszni.

Az olimpiai bajnok Hosszú Katinkáról is szót ejtett a nyilatkozatában.

Rám is hatással volt Rózsa Norbert, amikor 1999-ben ott készült a sydney-i olimpiára, meghatványozta a mindennapos hozzáállásomat. Ha ezekre a fiatalokra mondjuk Hosszú Katinka hatással van, az már egy hatalmas nagy plusz motivációt jelenthet számukra.