Vizes vb hírek

Kérdéses a vízilabda-döntő helyszíne

Pénteken döntenek arról, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában, vagy a Duna Arénában rendezik szombat este a magyarországi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának döntőjét.

Már csak az a kérdés, hogy az Omega, illetve a televíziós közvetítés feltételei megengedik-e a változtatást

– nyilatkozta a csütörtök esti elődöntő után az M4 Sportnak Gyárfás Tamás, a nemzetközi szövetség (FINA) legszűkebb döntéshozó testületének tagja, aki megerősítette, hogy a helyszínváltoztatás csupán technikai kérdés, a vb szervezőbizottságán nem múlik.

Gyárfás elárulta, hogy az ügyben pénteken napközben várható döntés. Egy héttel ezelőtt került nyilvánosságra a tervezet, miszerint az eredetileg tervezett Hajós-uszoda helyett a Duna Arénában lehet a döntő, amennyiben a magyar válogatott is érdekelt lesz a mérkőzésen. A kérdésnek az adott aktualitást, hogy Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese csütörtök este 7-5-re legyőzte Görögország csapatát az elődöntőben.

A FINA egy héttel korábbi indoklása szerint azért vetődött fel, hogy a fináléra a 7000 fő befogadására alkalmas margitszigeti helyszín helyett a 12 ezres arénában kerüljön sor, mert a csoportkörben a magyar férfi és női válogatott meccsein is telt ház és kiváló hangulat volt. Gyárfás Tamás az ügyben egyeztetett Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével, majd vele egyetértésben tárgyalt Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával, akik jóváhagyták az ötletet.

A helyszínváltoztatás esetén az eladott, helyre szóló jegyeket hasonló pozícióba szóló belépőkre kell átváltani, viszont ötezerrel többen láthatják a helyszínen a finálét.

Az esetleges váltás gondot jelenthet az esemény televíziós közvetítői számára, akiknek a 20.10-kor véget érő úszóversenyek után teljesen át kellene építeniük a kameraállásaikat. Emiatt viszont az eredetileg kitűzött 20.30-as kezdés biztosan nem tartható a vízilabda-finálé esetén, és amennyiben egy órával később indulna a mérkőzés, azt egyeztetni kell az eseményt sugárzó valamennyi tévétársasággal is.

Emellett az uszoda teljes kiürítését, illetve a pólódöntőre érkezők beengedését is le kellene tudni alig több mint egy óra alatt, továbbá a medenceteret is teljesen át kell rendezni. Az úszóknál ugyanis máshol helyezkednek el a versenybírók, míg a pólósoknál zsűriasztal van, továbbá külön bírói dobogó a medence két oldalán.

A hivatalos időmérést ellátó Omega cégnek le kellene szerelnie az összes, úszásnál használt berendezését, felváltani a vízilabdánál használatos eszközökre, majd mindezt másnap reggelre ismét visszacsinálni, hiszen vasárnap lesz az úszóviadal zárónapja.

Olvasói sztorik