Vizes vb hírek

Takács Krisztián nem akart beégni azzal, hogy itthon nem jut középdöntőbe

Az egyik legnépszerűbb számmal, a férfi 50 méteres gyorsúszás előfutamaival indult a péntek a Duna Arénában, összesen 118-an(!) álltak rajtkőre a délelőtti programban. Közük volt két magyar is, Takács Krisztián és Lobanovszkij Maxim, a rutinosabb Takács jutott be a középdöntőbe, két századdal volt a vonal felett, 22.18-at úszott.

Amikor kiszálltam, úgy éreztem ez egy kicsit csücskös lesz, de nem éreztem nagy hibát az úszásomban. Idén ez a legjobbam. Kicsit lassabbra sikerült az évem és a felkészülés is egész más. Amikor meghallottam, hogy 16. lettem, akkor hatalmas kő esett le a szívemről. Szerintem a közönség segített meg pár századdal, mert nem éreztem magamban azt az átütő erőt eddig, mert magabiztosságom megtört. De most úgy érzem, délután képes leszek ennél jobb időt úszni.

Érdekesség, hogy tavaly, a riói olimpián 22.12-es ideje volt, de azzal meg 17. lett és nem jutott tovább.

Ú basszus, most is azt sejtettem. Itthon ezt az égést… Ebben az évben kicsit más felkészülést csináltunk, mert hozzánk jött Gyertyánffy Tamás és kicsit azért a mennyiségre mentünk rá, hogy az állóképességem fejlődjön, ennek egy kicsit a gyorsaságom látta kárát. De még időben visszaváltottunk, mert látta is, hogy lehet hirtelen jött a váltás. Azért egy ilyen öreg versenyzőnél nem mindig jó az ilyen hirtelen változtatás. Rohadtul örülök.

A 31 éves Takács Krisztián azt mondta, 50-en semmi értelme taktikázni, ha a rajtnál egy kicsit szétcsúszik az ember keze, már akkor lehet tudni, hogy elrontod a futamod. A magyar csúccsal (21.42) szerinte oda lehet érni a dobogóra, de ő 21.89-es időre hajt, ami szerinte vízválasztó lehet, azon múlhat, hogy kilencedik vagy nyolcadik lesz. Csak azt kell megúsznia, amire ilyen közönség előtt képesnek tartja magát.

Vizes világbajnokság, 6. nap, előfutamok, eredmények:

50 méter férfi gyors
1, FRATUS Bruno (BRA) – 21.51
2, DRESSEL Caeleb Remel (USA) – 21.61
3, GKOLOMEEV Kristian (GRE) – 21.69

16, TAKÁCS Krisztian (HUN) – 22.18 – továbbjutott az elődöntőkbe
18, LOBANOVSKIJ Maxim (HUN) – 22.23 – kiesett

50 méter női pillangó
1, SJOSTROM Sarah (SWE) – 25.25
2, WORRELL Kelsi (USA) – 25.65
3, IKEE Rikako (JPN) – 25.72

19, MOLNÁR Flóra (HUN) – 26.51 – kiesett

100 méter, férfi pillangó
1, DRESSEL Caeleb Remel (USA) – 50.08
2, CODIA Piero (ITA) – 51.09
3, GUY James (GBR) – 51.16

5, MILÁK Kristóf (HUN) – 51.23 919 – középdöntős

10, CSEH László (HUN) – 51.55 – középdöntős

200 méter női hát
1, BAKER Kathleen (USA) – 2:06.82
2, HOSSZÚ Katinka (HUN) – 2:07.30
3, SEEBOHM Emily (AUS) – 2:07.94

11, BURIÁN Katalin (HUN) – 2:09.86 – középdöntős

4 x 200 méter férfi gyorsváltó
1, Australia 7:05.68
2, Great Britain 7:05.79
3, Russian Federation 7:07.21

10, Magyarország 7:11.10 – kiestek
(Németh Nándor, Gratz Benjamin, Telegdy Ádám, Kozma Dominik)

800 méter női gyors
1, LEDECKY Katie (USA) – 8:20.24
2, SMITH Leah (USA) – 8:21.19
3, LI Bingjie  (CHN) – 8:22.92

6, KAPÁS Boglárka (HUN) – 8:28.93

9, KÉSELY Ajna (HUN) – 8:32.01 – első tartaléka a délutáni döntőnek

Olvasói sztorik