Vizes vb hírek

Le Clos: Ha valaki legyőz, Cseh László legyen az

Korábban a témában:

A riói olimpián a 200 méteres pillangóúszás döntője nem csak Cseh Lászlónak, hanem Chad le Closnak is csalódás volt, mindketten lemaradtak a dobogóról. Igaz, később 100 pillangón együtt, Michael Phelpsszel kiegészülve lettek ezüstérmesek, ami kétségtelenül az olimpiatörténet egyik legszebb pillanata volt.

A dél-afrikai le Clos-t 2016 nyara óta vissza akart vágni, csütörtökön azt mondta egy sajtóbeszélgetésen, azóta csak arra készült, hogy ezt a vébét megnyerje. Ez szerda este sikerült neki, a 200 pillangón óriásit úszva, végig vezetve ért be elsőként a célba – Cseh László lett a második.

Azt mondta, sem ő, sem mások nem támasztottak nagy elvárásokat vele szemben, csak annyi volt a lényeg, hogy leszegett fejjel ússzon. Bejött. Azt mondta, mindenképpen nyerni akart, és persze elfogadta volna, ha esetleg legyőzik, de:

Ha már valaki legyőz, László legyen az.

A 25 éves dél-afrikai és Cseh barátsága évekre nyúlik vissza, le Clos pedig azt mondta, szeretne majd akkora klasszis lenni idővel, mint magyar riválisa. Amint végeztek a vébével, akkor elmennek majd egyet vacsorázni és megnézi magának egy kicsit Budapestet.

Le Clos egy edzőváltáson van túl és nagyon nehéz időszakon: édesapjánál és édesanyjánál is rákot diagnosztizáltak.

Nekik is ajánlotta győzelmét, édesapja az éremátadást és a sajtótájékoztatót is végigsírta, és amikor most az úszó arról beszélt, hogy az aranyérmét első este édesanyjának adta, mert ő érdemelte meg leginkább, az idősebb le Clos ismét könnyezni kezdett.

Látják, azóta sír

– mutatott apjára, aki megjegyezte: úgy érzi magát mint egy nagy csecsemő, mert állandóan csak bőg.

Megkérdezték a 200 pillangó mezőnyének másik magyarjáról, Kenderesi Tamásról is, aki a riói bronz után most a vébén negyedik lett és nagyon csalódott volt. Le Clos szerint nem történt tragédia, Kenderesi még mindig nagyon fiatal, van már olimpiai érme, lehet, hogy most nem sikerült neki a dobogó, de erősebben fog visszatérni.

Pénteken már a 100 pillangó előfutamai lesznek, Chad le Los szerint pedig Josh Schooling, Cseh László és ő hárman a legnagyobb esélyesek a győzelemre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.