“Ez nem az én évem volt, de nem baj, innen is felállok”

Mindent kiúszott magából Sebestyén Dalma, de nem volt őszinte a mosolya, amikor kiszállt a medencéből.

Ahogy a férfiak mezőnyében Gyurta Dánielnek, úgy a nőknél Sebestyén Dalmának nem sikerült továbbjutnia a 200 méteres mellúszás középdöntőjébe. A 20 éves úszónő előfutamában a hetedik helyen végzett, összességében pedig a 22. lett, közel nyolc tizedre volt a legjobb 16-tól. Mégis mosolyogva szállt ki a medencéből, ám amikor erről kérdezték azt mondta:

Lehet nem volt túl őszinte a mosolyom. Nagyon kiúsztam magam, ez volt a célom, reméltem az időeredmény jobb lesz. Nem volt egyszerű fél évem, tele volt kihagyással, meg sérüléssel is, de azért a középdöntőbe jó lett volna bejutni. Nyilván gyorsabban kellett volna ahhoz úsznom, de nem tudtam.

Már a kezdés sem volt egyszerű, mert a rajt előtt elszakadt az úszószemüvege, a kanadai Kierra Scmidt adta neki kölcsön a sajátját. Sebestyénnek a helyszínen szurkolt párja, Kenderesi Tamás is, aki szerdán negyedik lett a 200 méteres pillangóúszás döntőjében.

Ez az év nem volt az enyém sajnos, de nem baj, majd innen is felállok. Most csak előre nézek, most nem akarok ezen sopánkodni, meg agyalni. Majd ki kell elemezni, mit kell csinálni, rajta leszek. Év végén lesz rövidpályás Eb, azon majd szeretnék nagyot alakítani

– mondta Sebestyén Dalma.