Vizes vb hírek

A kizárt magyar váltó: “Úsztunk, ahogy tudtunk, sajnos ez benne van”

A szerda délelőtti úszóprogramot a mix vegyesváltók versenye zárta a vizes világbajnokságon, melyben a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna összeállítású magyar csapat is indult. A mieink a futamukban a harmadikak lettek és bejutottak volna a nyolcas döntőbe, csakhogy az első váltás, Gyurtáé túl korai volt, így kizárták a váltónkat.

Sajnos kizártak, ez benne van. Úsztunk, ahogy tudtunk, mert láttuk az időket, láttuk, hogy nyomni kell, hogy bekerüljünk, szerettünk volna délután is úszni. Reméljük a következő váltónál majd jobb lesz.

Gyurta azt mondta, kedden gyakorolták Baloggal a váltást, de most nem sikerült jól. Majd kielemzik, hogyan rontották el.

Próbáltam egy nagyon erős százat úszni, hogy bekerüljünk. Tegnap Gáborral gyakoroltuk a váltásokat, ezek szerint most nem úgy sikerült, ahogy azt begyakoroltuk. Majd megnézzük, mi lehetett a probléma, mennyivel sült alá a megengedettnek. Reméljük az olimpián már egy jó váltással ott lehetünk a döntőben.

Olvasói sztorik