Vizes vb hírek

Már csak két nap és beindul a magyar éremgyár

Már a vizes világbajnokság úszóversenyeinek első napján, vasárnap éremben bízhatunk.

Csütörtök este hét órától együtt készül a magyar úszó válogatott. Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány ezt az időpontot adta meg, amikor a versenyzők és edzők beköltöztek a margitszigeti szálláshelyükre. Innen kezdve itt lesz a magyar úszók főhadiszállása.

Mához két napra, vasárnap délelőtt a Duna Arénában megkezdődnek a vizes világbajnokság úszóversenyei, aztán délután 17.30-tól várhatóan telt ház előtt már magyar éremért szurkolhat a nagyérdemű.

Ugyan a hosszútávúszók jelenleg is szelik a habokat a Balaton vízében, de az ő 25 kilométeres éremszerzésükre nem mernénk mérget venni. Ugyanakkor a medencében már a nyitónapon komoly esély van erre; 400 méter gyorson Kapás Boglárka a szám felnőtt, Késely Ajna pedig junior Európa-bajnokaként állhat rajtkőre. A favorit ugyanakkor az ötszörös olimpiai bajnok, 400-on, 800-on és 1500-on is világcsúcstartó amerikai csodaúszó, Katie Ledecky, mögötte azonban Kapás harcban lehet a dobogóért.

Az első magyar aranyéremre sem kell sokáig várni. Hosszú Katinka, Rio háromszoros olimpiai bajnoka 2013 óta nem kapott ki ebben a számban – illetve 400 méter vegyesen sem -, ráadásul két éve a világcsúcs is az ő nevéhez fűződik. Így viszonylag nagy biztonsággal meg lehet fogadni, hogy hétfőn délután, a 200 vegyes döntőjében elsőként csap a célba, és ezzel megszerzi a vizes-vb első magyar aranyérmét.

Sós Csaba szövetségi kapitány korábban elmondta, hogy tíz éremmel, közte négy arannyal rendkívül elégedett lenne.

Olvasói sztorik