Finoman fogalmazunk, ha azt írjuk, a szinkronúszás Magyarországon nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé. A honi versenyeken nincs jegyértékesítés, mert nincs kinek – a szülőkön, hozzátartozókon kívül elvétve ül ember a lelátón.
Ennek fényében a világbajnokságra épített ötezres lelátó is túlzónak tűnt. Egész addig, amíg el nem kezdődött a világbajnokság és láss csodát, rendre megtelt a lelátó. A szurkolók olyan hangulatot varázsolnak a Vajdahunyad vára tövébe, amely alighanem életre szóló emlék minden versenyzőnek. Ezt a magyarok külön-külön, de együtt is megfogalmazták. Nem egyszer, többször.
Érmet ugyan nem nyertek a lányok, mégis értelmet nyert az a napi több órás munka, amit befektettek a tisztességesen helytállás érdekében. Sikerült nekik.
A magyar uszodák világa bizonyos dolgokban, ha nem is megengedőbb, de a tűrőképessége átlag feletti, és mindenképp elhallgatóbb. Erről az elmúlt években, Kiss László, majd Tóth Ramón ügye alapján meggyőződhettünk.
Ellenben tőlünk nyugatabbra sokkal érzékenyebbek bármiféle szexista, vagy annak tűnő felhangra. Ebből a szempontból is tessék szemlélni a nap képét.
A kép szerzője, Szaka József amúgy az egyik legjobb magyar sportfotós, több díjat nyert már munkáival, ahogy a FINA-újság napi megjelenésén is a legjobb magyar sportújságírók dolgoznak.
A fenti poszt alapján a szinkronúszás nemzetközi közössége velük szemben úgy gondolja, az, hogy pont ez a fotó jelenhet meg a több száz, talán ezer szebbnél szebb közül azt bizonyítja, a lap szerkesztői nem tisztelik a sportágat, továbbá azt a munkát, amit a sportolók nap, nap után belefektetnek a szinkronúszásba.
Ezért szégyenletesnek nevezték, hogy ez a fotó megjelenhetett és bocsánatkérésre szólították fel a szervezőbizottság által kiadott vizes-vb napilap szerkesztőit.
