Csoportrangadóval és kiütéssel indult a vízilabda a vizes vébén

Olaszország és Kanadai női csapata nyitotta meg a vízilabdatorna küzdelmeit a Margitszigeten.
Kapcsolódó cikkek

A vizes világbajnokság harmadik napján végre a vízilabdatorna küzdelmei is elkezdődtek a Margitszigeten, a női mezőny mérkőzései játsszák vasárnap. Ráadásul délelőtti időpont ide vagy oda, rögtön egy csoportrangadóval kezdtek a lányok, az A jelű négyesben ugyanis a kazanyi bronzérmes olaszok játszottak az idei világkupa szuperdöntőjében kellemes meglepetést okozó (döntőbe jutottak) Kanada ellen.

A kanadaiak jól kezdtek, egy negyed után ugyanis 2-1-re vezettek, ekkora azonban megállt a tudomány számukra, az olasz csapat pedig nemcsak fordított, hanem lényegében a harmadik negyed végére le is zárta a mérkőzést, mivel ekkor már náluk volt előny, 6-2-re léptek el. A negyedik etapot is behúzták 4-2-vel, így összességében simán nyertek 10-4-re. Roberta Bianconi egymaga annyi gólt dobott, mint a teljes kanadai csapat.

A csoport másik meccsén az a Kína és Brazília találkozott, amely két évvel ezelőtt a negyeddöntőbe jutásért csapott össze egymással. A papírforma ázsiai győzelmet vetített előre, és miután az első félidőt követően már 6-2-re vezettek, meglepő lett volna, ha nem hozzák a meccset. Végül 11-4-re nyertek.

Eredmény – női vízilabda, 1. forduló, A csoport

Olaszország – Kanada 10-4 (1-2, 2-0, 3-0, 4-2)

Brazília – Kína 4-11 (2-4, 0-2, 2-1, 0-4)

Fotó: MTI/Czagány Balázs