Magyarország világújdonsággal kezdi a vizes vb-t

Legyünk büszkék, mert saját ötlet, amely hagyományt teremt.
Kapcsolódó cikkek

Őrületes hajrával készül a budapesti vizes világbajnokság szervezőgárdája a kéthetes versenydömpingre. A péntek esti megnyitó főpróbáját már szerda este megtartották, ahol kiderült, a szervezők olyan ötlettel álltak elő, ami világújdonságnak számít.

A közismert hagyomány szerint négyévente az olimpiai játékok hivatalosan az olimpiai láng fellobbanásával veszik kezdetüket. Nos, magyar ötlet szerint a budapesti vizes világbajnokságon nem láng lobban majd fel, hanem stílszerűen egy szökőkútból vízsugár lő majd ki, ami viszont szintén a vb hivatalos bezárásáig csobog majd a Duna Aréna Duna felőli teraszán.

Azt még nem lehet tudni, pontosan hogyan illesztik a megnyitó programjába a szervezők a vízsugár elindítását. A 24.hu úgy értesült, hogy az ünnepélyes megnyitón a szervezők az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinát kérték fel a szökőkút beindítására és a londoni olimpiához hasonlóan módon (David Beckham és a láng közeledtét videón vágták be a stadion kivetítőjén és a televízió nézők számára) a két helyszínt a technika segítségével kötik össze, így senki sem marad le az ünnepélyes pillanatról.

Információnk szerint az ötlet annyira megtetszett a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vezetőinek, hogy elhatározták, hagyományt teremtenek, így a jövő világbajnokságain kötelező lesz a szervezőknek az új jelkép, a “vb-szökőkút” ünnepélyes elindítása, majd a vb befejezéseként a zárása.