Kapás Boglárka ötödik lett 800 gyorson

Kapás Boglárka az éremért indult harcba a 800 méteres gyorsúszás döntőjében, végül ötödik lett. Katie Ledeckynek nem akadt ellenfele.
Kapcsolódó cikkek

Kapás Boglárka az éremért indult harcba a 800 méteres gyorsúszás döntőjében. A riói bronzérmes úszó ezúttal nem indult túl erősen, a középmezőnyben kezdett, majd 150-nél a hetedik helyen fordult.

Az élen Katie Ledecky a vártnak megfelelően magabiztosan úszott, még a mezőnyből egyébként kiemelkedő Li és Leah Smith sem tartotta vele a lépést. Féltávnál Kapás már negyedik volt, a taktikája, az erős befejezés ismeretében ez éremmel kecsegtetett.

Smith picit leszakadt 550-nél, de addig minden részideje erősebb volt Kapásénál. Az Újpest 24 éves versenyzője később sem tudott rákapcsolni, sőt Mireia Belmonte is megelőzte, azaz Kapás az ötödik helyen ért célba.

Vizes vb, női 800 méter gyorsúszás

1. Katie Ledecky 8:12.68 perc
2. Li Ping-csie 8:15.46
3. Leah Smith 8:17.22

5. Kapás Boglárka 8:24.41

Pénteken ennek a számnak az előfutamai zárták a Duna Aréna programját, Kapás Boglárka a hatodik helyen jutott döntőbe, 8:28.93 perces idővel. A 15 éves Késely Ajna épphogy lemaradt a fináléról, kilencedik lett.

Kapás röviden csak annyit mondott, hogy annyit úszott, amennyit muszáj, és már sietett is tovább, hogy minél jobban regenerálódhasson a döntőre.