Vizes vb hírek

Kozma Dominik: Nem ment, akárhogy is próbáltam

Szerda reggel a vizes világbajnokság két magyar hőse, a 4×100-as gyorsváltóval bronzérmes Bohus Richárd és Kozma Dominik indult a 100 méteres férfi gyorsúszás előselejtezőjében, és bár közel voltak Bohus 7, Kozma 9 századdal maradt el a még középdöntőt érő 16. helytől.

Mint mindig, most is csak pár századon múlt. Nem lehet mindig jól úszni, a váltós sokat kivett belőlem, a lelkemet kiúsztam akkor, ez meglátszott az utolsó 15 méteren. Kicsit hamar kezdtem el hajrázni, de ez van. Nem tudtam összeszedni magam a 100 gyorsra, még a döntő járt a fejemben a napokban, egészen hihetetlen élmény volt. De nem is számoltam igazából, hogy bejutok a középdöntőbe, szóval nem vagyok csalódott

– mondta a futama után Bohus Richárd, aki a világbajnokságot követően megy vissza az Egyesült Államokba, ahol van még egy fél éve a suliból, programozást tanul. De hozzátette, nem tudja még, mi lesz azután, mert ő nem az a típus, aki egész nap a gép előtt ül.

Kozma Dominik azzal kezdte, hogy jól érezte magát a vízben, de nem tudta felgyorsítani a mozgását.

Bírni bírtam, meg is lepődtem. Azok a testi fájdalmak, amik reggel bennem voltak, meg amilyen nehezen tudtam este aludni, mert eléggé kiúsztam magam, ahhoz képest a második 50 nem fájt annyira. De egyszerűen nem gyorsultam. Nem ment, akárhogy is próbáltam, mindig a 200-as ritmus jött elő. Beértem, tudtam volna még úszni, de ezt most lefújták 100-nál és nem nyertem.

Kérdésre azt mondta, nem csak a váltós bronzot írta volna alá előre, hanem a 200-as hatodik helyét is, mert olyan időt úszott, amit a világon kevesen néztek volna ki belőle előzetesen.

Olvasói sztorik