Vizes vb hírek

Verrasztó Evelyn: Egy nullásra értékelem ezt az úszást

Kedden délelőtt rendezték a 200 méteres női gyorsúszás előfutamait a vizes világbajnokságon, két magyarnak, Hosszú Katinkának és Verrasztó Evelynnek szurkolhattunk. Hosszú a futamában a második lett, végül harmadikként jutott a középdöntőbe, csak Federica Pellegrini és Katie Ledecky előzte meg a hétfőn 200 vegyesen győztes Hosszút.

Verrasztónak nem sikerült jól az úszása, saját futamában is csak kilencedik lett, végül a 23. helyen zárt – nagyon messze, bő egy másodpercre volt a középdöntő. Csalódott is volt a 28 éves úszó, aki abban bízik, hogy a váltóra sikerült összeszednie magát.

Fantasztikus úszni a Duna Arénában, főleg ennyi magyar ember között. Az eredményem meg… Nem akarok semmi rosszat mondani, de nagyjából egy nullásra értékelem. Rosszul ment az úszás, nem értem, hogy miért, pedig a bemelegítés is jó volt, sajnos ennyi sikerült. Nem érzem úgy, hogy rosszul dolgoztam volna egész évben, egyszerűen nem akar valamiért összeállni. Remélem a váltóig azért sikerül ezen javítani.

Hosszú az M4 Sportnak azt mondta, maga az úszás nem esett olyan jól neki, mert tegnap hosszú napja volt, de ott van a középdöntőben és innentől kezdve szeretnél élvezni az úszást.

A kedd délelőtti futamok történései, eredményei itt.

Olvasói sztorik