Juszra Mardini történetét elég sokan megismerték már, igaz, ő maga kevesebb izgalommal is beérte volna. A most 19 éves lány a szíriai polgárháború miatt hagyta el otthonát 2015 augusztusában, 25 nap alatt jutott el Németországba, most Berlinben él. Útja során volt, hogy úszótudását használva mentett meg 16 embert, amikor pár társával három órát töltöttek vízben, hogy a partra toljanak egy csónakot, melynek leálltak a motorjai.
Két évvel a történtek után tért vissza ismét Magyarországra, most már sportolóként, a vizes világbajnokságon indult úszóként. Erről egy keddi sajtótájékoztatón beszélt bővebben a Duna Arénában.
Amikor megtudtam, hogy itt lesz a vébé, akkor kicsit féltem. Elsőre azt mondtam: ne! Két éve úgy voltam vele, hogy soha nem akarok ide visszajönni. De aztán megfogadtam, hogy vissza fogok térni. Nem mint menekült, hanem mint egy különleges ember. És jók a benyomásaim, az emberek támogatnak, megváltozott a véleményem.
Az akkori emlékeivel kapcsolatban azt mondta, nagyon nehéz volt itt nekik Budapesten, nem egyszer látta az összevert társait és akkor arra gondolt, hogy ez akár vele is megtörténhet. Volt, hogy mikor megszálltak valahol, akkor nekik kétszer annyit kellett fizetni, mint bárki másnak. Két pozitívumra emlékszik:
- hogy a McDonalds’-ban ehetett, mert most már sportolóként ezt nem teheti meg,
- illetve volt egy kedves taxisofőr, aki hollywoodi filmekbe illő módon száguldozott, hogy egy Németországba tartó buszt elérjenek.
De elfogadja a történteket. A magyar emberek is féltek, nem tudták kik ők és mit akarnak. A menekültek között, ahogy minden ember közt vannak jók és rosszak. Szerinte az akkori felfogás megváltozott Magyarországon az elmúlt két évben, most csupa pozitív tapasztalata van.
Mardini 3 éves volt, amikor elkezdett úszni, nem nagyon volt más választása, az apja úszóedző volt. Addig úszott aztán otthon, amíg el nem kellett hagynia otthonát, a 2012-es rövidpályás úszó vébén még szíriai színekben indult. Berlinben folytatta a sportot, közben pedig az ENSZ menekültügyi nagykövete lett. Egy napon szívesen képviselné ismét Szíriát, vagy akár Szíriát és Németországot egyszerre.
Arra kérek mindenkit, nem csak az európai országokat, hogy nyissák meg a határokat. Emberek vagyunk, én sem önszántamból hagytam el a hazámat.
Nem tudja, hogy ehhez elég-e csak az ő hangját hallatni, de mindent megtesz azért, hogy képviselje a menekülteket. Nem gondolta volna, hogy ekkora sztori lesz az életéből, amikor először interjút kértek tőle, akkor épp egy sátorban üldögélt, várta, hogy mehessen tovább és nem volt semmi dolga. Most meg könyv és film készül majd a történetéből, amióta Németországba ért, azóta nagyobb a felhajtás körülötte.
Az én történetem sem egyszerű, de másoké még keményebb. Épp ezért soha nem adom fel.
Juszra Mardinivel egy teremben ülve csak úgy sugárzik belőle az optimizmus, és ő is azt mondja, megpróbálja mindenben meglátni a pozitívumot. Be szeretné bizonyítani a menekülteknek, hogy érdemes küzdeni, globális nagykövetként ebben még nagyobb a felelőssége. Ezt nem ő választotta magának és rengeteg munkával jár, de példát szeretne mutatni másoknak és reméli, lesznek akiket motiválni tud.
Mindezek mellett most a tanulás és a német nyelv elsajátítása teszi ki az életét. A testvérével beszélnek angolul, ezzel jól elboldogultak, de mindenképpen meg akar tanulni németül. A szülei is Németországba költöztek, a nagyszülei és pár unokatestvére maradt Szíriában. Velük tartják a kapcsolatot.
A tanulás mellett ugyanis rengeteg edzése is van, ott szeretne majd lenni a tokiói olimpián is. A budapesti vizes vébén 100 pillangón és 200 gyorson indult, előbbiben a 41., utóbbiban a 47. lett. Számára véget is ért a világbajnokság.
Köszönöm a FINA-nak és a NOB-nak, hogy ilyen rangos versenyeken szerepelhetek. Dolgozom tovább az úszáson, és segítem a menekülteket, ahogy csak tudom.
