Megvan a vízilabda-válogatott ellenfele a vigaszágon

Spanyolország elődöntőbe jutott, miután büntetőkkel legyőzték Görögországot az utolsó negyeddöntőben.
Kapcsolódó cikkek

Végtelenül kiélezett csatát hozott Görögország és Spanyolország küzdelme.

Az első negyedet a görögök nyerték 3-2-re és egy darabig inkább “csak” egyenlíteni tudtak a spanyolok, de szépen lassan kiszámíthatlan mérkőzéssé vált a negyeddöntő. Ötször fordítottak a csapatok, a végén tíz másodperce volt a spanyoloknak egyenlíteni – de megcsinálták.

Mivel a rendes játékidő nem hozott döntést, következhettek az ötméteresek, ahol először a görög kapus védett, azonban mégis zsinórban két elhibázott görög büntető jött és Spanyolország a legjobb négy közé jutott.

Mindez azt is jelenti, hogy a mieink Görögországgal játszanak majd a vigaszágon, míg Kanada Spanyolországgal meccselhet a döntőbe jutásért.

Női vízilabda negyeddöntő – végeredmény

Görögország – Spanyolország 12-14 (3-2, 2-2, 2-2, 3-4) – büntetők: 2-4