Rasovszkyt bunyóba keveredett, de két pontszerzéssel zártak a magyarok

A 25 kilométeres nyíltvízi úszásban verekedés, hőség nehezítette versenyzőink dolgát.
Kapcsolódó cikkek

Gyurta Gergely hatodikként teljesítette a 25 km-es nyíltvízi úszást, noha verekedés, hőség, és a női mezőny is nehezítette a dolgát. A nőknél a brazil Ana Marcela Cunha megvédte a vb-címét, Olasz Anna pedig a dobogósok mögött csatázott hatalmasat, és végül ötödik lett.

A rajt előtt Olasz Anna úgy vélekedett, a 25 kilométer nehéz, persze, de ha fejben rendben vagy, akkor hipp-hopp eltelik. Türelmesnek és mentálisnak is erősnek kell lenni, és végig ki kell bírni fejben. Már napokkal a verseny előtt megkezdi a szervezete szénhidrát feltöltését, míg verseny közben zselét eszik és energiaitalt iszik. A verseny előtt dobogót várt magától, bár jelezte, sok minden közbe jöhet.

Ilyen előzmények után ugrottak a nők és a férfiak is egyszerre a Balatonban péntek reggel 8.30-kor.

A nőknél a legutóbbi négy világbajnokság győztese egyaránt ott volt a mezőnyben. A 2011-ben és 2015-ben is győztes brazil Ana Marcela Cunha mellett 2013-ban aranyérmes olasz Martina Grimaldi el is rajtolt, azonban a 2009-ben első helyezett német Angela Maurer rosszullét miatt visszalépett.

A magyar színeket a 2015-ben ezüstérmet szerző Olasz Anna mellett Sömenek Onon Katalin képviselte.

A férfiak 28 fős mezőnyében ott állt a rajtnál a világbajnoki címvédő olasz Simone Ruffini és a két évvel ezelőtt bronzérmet szerző honfitársa Matteo Furlan is. A hazai szurkolók a minden számban elinduló junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristófért, illetve Gyurta Gergelyért szoríthattak. Utóbbi négy évvel ezelőtt Barcelonában már elindult 25 kilométeren, akkor a 13. helyen végzett.

Nos, az úszók monotonul úsztak, mígnem Rasovszky Kristóf, aki eddig a vb minden versenyszámában rajthoz állt nagyjából négy órával a rajt, azaz 20 kilométer megtétele után feladta a küzdelmeket. Kiderült, rúgtak, verték, ezért nem tudta folytatni orvosi ellátásban részesült.

Egy komoly bunyóba keveredtem bele, majdnem egy körön keresztül rúgtak, ütöttek vágtak, nem tudtam folytatni

– nyilatkozta bánatosan Rasovszky Kristóf már a vízparton.

Befejezte viszont a versenyt Gyurta, méghozzá a hatodik helyen, győzött a francia Axel Reymond, az olasz Matteo Furlan és az orosz Jevgenyij Dracev előtt. A táv végére a versenyzők teljesen elkészültek az erejükkel, mert a táv, a verekedés mellett a hőség is kiszívta az úszók erejét.

Volt már jobb is, nagyon meghaltam. Kőkemény volt, ilyen nehéz 25 km-t még nem éltem át, de amiért jöttem, meg tudtam csinálni

– mondta Gyurta az M4Sportnak.

A magyar versenyző a verekedést is nehéznek tartotta, de az élboly ritmusváltásait is, illetve azt, amikor beérték a lányokat.

A női mezőny mintegy fél órával a férfi után ért a hajrához. Olasz Anna ekkor a negyedik helyen haladt, de a hajrára már nem maradt esélye dobogóra. A brazil Cunha, akik végig az élmezőnyben haladt, megvédte a vb-címét, ami hatalmas teljesítmény. Az olasz Arianna Bridi lemaradt a hajrában, a dobogó második fokára így a holland Sharon van Rouwendaal ért oda.

Végül Olasz Anna a mezőnyben csatázva egy nagyot az ötödik helyen ért célba.

Eléggé kiúsztam magam, rosszul osztottam be az erőmet. A franciák összevissza taktikáztak, aztán később a fiúkból jól jöttem ki, csakhogy beszorultam Grimaldi mögé, aki mindig elém vágott, így nem tudtam elé kerülni. Akárki ment el mellettünk, sosem ment a lábvizén, így nem jutott annyi energiám, hogy megelőzzem

– panaszolta Olasz.

Sömenek Katalin végül a 12. helyen ért célba.

Őszinte a mosolyom, tökre boldog vagyok. Még a felkészülés alatt Franciaországban az utolsó öt és fél kilométerre elszállt az erőm, most viszont átestem a holtponton, ami nagyon jó érzés

– lelkendezett Sömenek.

Nyíltvizi úszás, 25 km, eredmények:

Férfiak:
1. A. Reymond (Franciaország) 5:02.46.4
2. M. Furlan (Olaszország) +0.6
3. J. Dratcev (Oroszország) +3.4

6. Gyurta Gergely +1.14.3

Rasovszky Kristóf feladta a versenyt

Nők:
1. Cunha (brazil) 5:21:58.40 óra
2. van Rouwendaal (holland) + 02.40 mp
3. Bridi + 09.80 mp

5. Olasz Anna + 01:56.60 perc
12. Sömenek Katalin + 11:07.40 perc