Vizes vb hírek

Levetették az oroszokról a CCCP-s pólót a vizes vb-n

Mert azon egy ötágú vörös csillag van, ami tiltott önkényuralmi jelkép, tudatta a RIA Novosztyival az egyik orosz résztvevő. A hírt a sportszövetség egyik vezetője is megerősítette.

A pólót viselő delegáció tagjaival a beléptetésnél átvizsgálást végző rendőrök közölték a hírt, arra hivatkozva, hogy Magyarországon – a náci szimbólumokkal együtt –törvény tiltja az önkényuralmi jelképek viselését.

A biztonsági szolgálat tagjai sajnálatukat fejezték ki, de jelezték, nem fogják beengedni az oroszokat ebben a pólóban, ráadásul a lap szerint büntetésre vagy akár kiutasításra is számíthatnak a póló viselői.

Az oroszok mindenesetre furcsállták, hogy Észak-Korea vagy USA zászlajának csillagai nem esnek a tiltás alá, vagy a kínai zászlóé, amit már ötször felvontak Budapesten a játékok kezdete óta a kínai sportolók győzelme tiszteletére.

A rendőrség ezt azóta cáfolta, viszont a FINA ezt írta: Tájékoztatjuk a 24.hu szerkesztőségét, hogy ma délután egy orosz szurkoló olyan felsőben szeretett volna belépni a sportterületre, amelyen önkényuralmi jelképek voltak, ezek használata a sporttörvény szerint tilos. A szabályokat mindenkinek be kell tartania.

(A címet a frissítés miatt írtuk át.)

Olvasói sztorik