Vizes vb hírek

Nagyon megverték Ausztráliát a pólósok

Férfi vízilabda, B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Ausztrália 13-3 (1-1, 4-1, 2-1, 6-0)
gól: Varga Dénes 4, Vámos 2, Török 2, Hosnyánszky, Hárai, Mezei, Manhercz 2, ill. Edwards, Younger, Kayes

Meggyőző játékkal mutatkozott be a vébén férfi pólóválogatott. Märcz Tamás csapata kissé rozsdásan kezdett Ausztrália ellen, az első góljára a hatodik percig kellett várni, így sikerült ikszre hozni a nyitónegyedet.

Egy ideig még később is akadtak elkapkodott támadások, de fokról fokra játékba lendült a csapat, amihez kiváló alapot adott a stabil védekezés, nem utolsó sorban Nagy Viktor hibátlan kapusmunkája.

A nagyszünetre már magabiztos 6-2-vel fordult a csapat. A harmadik negyedben még vissza-visszatért a pech, Hárai Balázs például zsinórban három akción át nem dobhatott gólt különböző okokból. Ám már ekkor érezhető volt, hogy mindez csak idő kérdése.

És valóban, a zárónegyed örömjátékot hozott, a mind frusztráltabb ausztrálok szinte már nem is próbálkoztak, Hárai viszont csak betalált, Török Béla látványos gólt szerzett messziről, Vámos Márton pedig úgy zúzott a kapuba, hogy a helyszíni közönség nem is látta, mi történt, azt hitték, kapufa volt, pedig a felső léc mögötti vasról jött vissza a labda.

Záróakkordként még egy látványos lefordulás is jutott, Manhercz Krisztián végigvitte a labdát, majd hálószaggató gólt lőtt. A nézők tomboltak, később pedig elénekelték a Boldog születésnapot dalt az immár 43 éves Märcz kedvéért.

Negyedik negyed

Szépít Ausztrália, a ráúszásokat tekintve 3-1 ide. A következő ausztrál akció kapura lövés nélkül ér véget. És Hárai végre szabályos gólt lő, lefordul a védőjéről, és a bal alsóba teker. Aztán Mezei, a vb-újonc is leteszi a névjegyét, 9-3. Nagy Viktor véd, Manhercz hazaadását is védi, aki elöl viszont az ellenfél kapujába betalál.

Már csak egy fél negyed maradt, a rozsdásan kezdő magyar csapat már lendületben, Vámos pedig akkora gólt lőtt, hogy a közönség nem is látta: a léc mögötti vasról pattant vissza a mezőnybe a labda, a helyszínen azt hitték, kapufa volt, csak Vámos ünnepelt öntudatosan. Märcz még időt kér két perccel a meccs vége előtt. Török hihetetlen gólt lőtt vagy tíz méterről, a bal alsóba, 12-3. Manhercz őrült szólógólt lő egy lefordulás végén, a közönség tombol, örömpóló lett ebből az utolsó negyedre, amit 6-0-ra nyer a magyar csapat.

Harmadik negyed

Nagy védésével indul a szakasz, 11/9 a mérlege, imponáló. Erdélyi-Mezei akció, az ötméterest Varga Dénes lövi be, 6-2. Ügyesen kijátszott ausztrál fór, de hiába, Nagy Viktor a végállomás újfent. Hárai kapufát dob, a következő akciónál visszahúzzák, nincs még fault sem, és le is pereg a fél negyed.

Youngerre nagyon figyel a csapat, Ford pedig hiába próbálkozik, csak egyre frusztráltabb lesz. Hárai gólt dob, de előtte már időt kért Märcz, így érvénytelen. Hárai pechszériája azért előbb-utóbb véget ér. Addig is Török növeli az előnyt, 7-2. Kayes, az exújzélandi szépít, G. Ford pedig jól védekezik. Remek figura végén Mezei a kapust találja el centerből.

Második negyed

Manhercz elhozta a labdát, ami fontos volt, mert így oda az emberhátrány. Manhercz aztán kiszúrta a védőjéről leváló Varga Dénest, fordít a magyar válogatott (2-1). Manhercz belejött, maga vállalkozik, kapufa. Nagy továbbra is remekel, elöl azonban pontatlan a játék, kicsit még csikorog a gépezet. Varga Dénes aztán nem bonyolítja túl, egyszerűen Hrysanthos feje fölött a kapuba bombáz.

Hihetetlen, a második magyar fór már némi szerencsét hoz, a blokkról visszajön a labda, de végül ugyanúgy a felső léc a végállomás, mint az előzőnél. Aztán Török is dob egy kapufát. Erdélyi bravúros szerelése állítja most meg az ausztrálokat. Hosnyánszky ellő a blokk mellett, a vízen megpattanó labda a hálóban köt ki. A másik kapunál Younger lő gólt a szolnoki csapattársa kapujába, 4-2. Időkérés után Varga Dénes használja ki az előnyt, 30 másodperc még a negyedből. Ugyanúgy ér véget, mint az előző, kivédekezett emberhátránnyal.

Első negyed

Némi késéssel indult a meccs, az első ráúszásnál Erdélyi elhozta a labdát, a közönség nagy örömére. Mindkét csapat szigorú védekezéssel kezd, nincs sok szabálytalanság, gól még annyi sem. Az ausztrálok szereznek vezetést, Younger okos passzát Edwards húzza a kapuba. Az ellenféltől Hrysanthos kapus is remekel eddig, zsinórban három nagy védést is bemutat. A negyed felénél Märcz időt kér.

Fórt kapunk, ahogy azt érezte is a kapitány, de a kijátszott figura végén Zalánki lövése a felső léctől pattan ki. Nagy Viktor nagyot véd, majd Vámos megszerzi a vb első magyar gólját a férfiaknál. Egy elkapkodott kontrán múlik, hogy nincs meg a fordítás gyorsan. Ausztrál időkérés 15 másodperccel az első szakasz vége előtt. Nagy kettős emberhátrányban véd, ilyen formán nekünk jó az 1-1.

Előzmények

Hatezer szurkoló ül a lelátón, és zajos tapssal fogadják a bevonuló csapatot.

A csoport nyitómeccsén Olaszország 18-9-re verte Franciaországot. A csoportelsőségért várhatóan az olaszokkal kell majd harcolnia a 43. születésnapját ünneplő Märcz Tamás kapitány csapatának.

Magyarország a negyedik világbajnoki címére hajt, de ez nem is olyan könnyű misszió hazai pályán: szinte hihetetlen módon az utolsó 16 vébén a férfiaknál csak kétszer végzett dobogón a hazai csapat (1973-ban Jugoszlávia bronz-, 1994-ben Olaszország aranyérmet nyert).

Ausztrália volt már vb-4., még 1998-ban, a magyar válogatott a tavalyi olimpián 9-9-et játszott ellene. A két csapat akkor is a csoportkörben találkozott.

Szerbia topfavorit: a londoni olimpia óta mindent megnyert, a 2013-as vébé kivételével, ahol a magyarok állhattak a dobogó tetejére. A szerbek délután kezdték meg a tornát, 21-5-re ledózerolták a dél-afrikaiakat.

A magyar női csapat már vasárnap vízbe szállt, ahol legyőzte a japánokat 20-11-re.

Olvasói sztorik