Kína durván belekezdett az aranyhalmozásba a vizes vébén

A műugrók összekapták magukat, sorra nyerik a versenyeket.

Bár magyar indulója is volt a nők 3 méteres szinkronugrásának, Kormos Villő és Fazekas-Gondos Flóra nem jutott döntőbe a Duna Arénában rendezett versenyen, a 17. lettek a selejtezőben. Így hazai versenyzők nélkül rendezték a délutáni döntőt, amiben egyértelműen a délelőtt is szinte tökéletesen teljesítő kínai páros volt a toronymagas esélyes.

A papírforma nem borult, Si Ting-mao és Csang Ja-ni végig vezetve nyerték meg a számot. Előbbinek ez zsinórban a harmadik vb-aranya ebben a versenyben.

A női 3 méteres szinkronugrás is azon világbajnoki versenyek közé tartoznak, amelyeket Kína dominál. Az 1998-as vébé óta szerepel a programban, csak a legelsőt nem kínai sportolók nyerték, akkor épp oroszok. Most Oroszország egy bronzéremmel gazdagodott, Kanada lett a második. Ez a mostani a kanadaiak első érme a mostani vébén.

Ez már a negyedik kínai aranyérem volt a magyarországi világbajnokságon, van még mellé három ezüstérmük is, úgyhogy egyelőre vezetik az éremtáblát.

Eredmény – női 3 méteres szinkronugrás, döntő

1. Si Ting-mao, Csang Ja-ni (Kína) 333.30 pont

2. Jennifer Abel, Melissa Citrini-Beaulieu (Kanada) 323.43

3. Nagyezsda Bazsina, Krisztina Ilinyik (Oroszország) 312.60