Németh: Eddig a junior Eb-re és vébére készültem, de akkor most már a világbajnokságra is kell

Elképesztő országos csúcsot repesztett a 17 éves úszó.
Kapcsolódó cikkek

Németh Nándor fantasztikus országos csúcsot repesztett 100 gyorson, mellyel ráadásul a világranglista 10. helyére ugrott.

Erre egyáltalán nem számítottam. Próbáltam javítani a legjobb időmön, de hogy 49-en belül tudok jönni, ráadásul megdöntöm az országos csúcsot… Ez meg sem fordult a fejemben. Persze, remek érzés. Én eddig a junior Eb-re és vébére készültem, de akkor most már a világbajnokságra is kell. Hát akkor majd arra is készülök

-idézi a MÚSZ a 17 éves versenyzőt.

Gyurta Dániel a 100 mellen aratott győzelme után elmondta, jó úton jár a felkészülését illetően:

Az új technikából részletek már megvannak, de még nem minden működik, magasabb pulzusnál, versenyhelyzetben néha visszajönnek a régi dolgok, ami nem csoda, hiszen tizenhét évet úsztam a korábbi módszerekkel, és néha óhatatlanul az villan meg, amikor nagyobb a terhelés. De van még három hónap, hogy minden összeálljon, és egyértelmű, hogy össze is fog.

Hosszú Katinka három aranyat gyűjtött pénteken, de nem nyilatkozott a versenyek után, mert doppingvizsgálaton volt jelenése.

Eredmény – Úszás, országos bajnokság, a 3. nap győztesei

Férfiak:
100m gyors: Németh Nándor (Eger) 48.64 – új országos csúcs
100m hát: Bohus Richárd (Békéscsaba) 54.40
100m mell: Gyurta Dániel (UTE) 1:00.35
400m vegyes: Gyurta Gergely (UTE) 4:12.86
4x200m gyorsváltó: Eger 7:30.11
(Lakatos Dávid, Németh Nándor, Holló Balázs, Cseh László)

Nők:
100m gyors: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 54.62
100m hát: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1:00.46
100m mell: Vécsei Réka (Miskolc) 1:09.90
400m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 4:35.91
4x200m gyorsváltó: Kiskunhalas 8:14.19
(Juhász Janka, Szilvási Gréta, Vas Luca, Juhász Adél)

Mixed:
4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:54.44
(Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Böszörményi Bettina)