Vizes vb hírek

Vizes-vb: Nem vagyunk mi kispályások

Az Összefogás XI. Sportegyesület a nyári vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft. ezzel a címmel indít szurkolói pályázatot fiataloknak.

Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a témában csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarország a vizes sportágakban tudja felvonultatni a legtöbb világsztárt, s a fiatalok testközelből csodálhatják majd meg példaképeiket, ennek köszönhetően pedig – ahogyan azt a kormány előre is tervezte – számos gyermek kezdhet el lejárni az uszodákba. Hozzátette: a versenyzők számára is óriási élmény lesz a hazai rendezésű világbajnokság, amelynek hangulata csak egy olimpiához hasonlítható.

Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivője kiemelte: ahogyan ez a pályázat, úgy egy kicsit a vb is arról szól, hogy minél több fiatalt vonjanak be a sportos életbe. Hozzátette: rengeteg magyar éremre és szurkolóra, remek hangulatra számítanak a 106 nap múlva kezdődő viadalon, amelyen már 1500 forintért is lehet jegyet kapni egy-egy döntőre.

A pályázatot első alkalommal tavaly, a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplésével kapcsolatban hirdették meg, s hatalmas sikert aratott, hiszen az ország minden pontjáról érkeztek munkák a gyerekektől – hangzott el.

A 17. FINA világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

A pályázat

A pályázaton óvodás és iskolás gyermekek legfeljebb tízfős csapatai maximum két és fél perces kisfilmben és/vagy rajzokban, versekkel, táncos koreográfiával mutathatják be, hogyan szurkolnának a magyaroknak a vizes világbajnokságon.

A szervezők április 20-ig várják a pályázatokat a nemkispalyas@gmail.com e-mail címre. A pályázatokat az úszókból és vízilabdázókból, népszerű közéleti szereplőkből álló zsűri kategóriánként (óvodások, általános iskola 1-4. osztályai, általános iskola felső tagozatosai, középiskolások) értékeli.

Olvasói sztorik