A hosszútávúszók 5 km-es versenyszámában Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett. A magyar úszó végig az élmezőnyben haladt, ebben segítségére volt az is, hogy kiválóan rajtolt. Nem sokkal az első kör után az első helyre is följött Rasovszky, de ezt a vezetést nem tudta sokáig megtartani.
Marc Olivier nagyon sokáig élen volt a verseny második felében, de a végére nagyon elfáradt, feljött azonban egy másik francia, Logan Fontaine is, aki jócskán le is hagyta a mezőnyt. A végső harcból mégis Olivier jött ki legjobban a verseny végén.
Merthogy óriási harc vette kezdetét az utolsó szakaszon, ahol Rasovszky is begyújtotta a rakétákat, sajnos azonban a két franciával való küzdelem sok energiát kivett a magyar úszóból, akiről először úgy tudtuk ötödik helyen végzett. A legjobb magyar férfi hosszútávúszó az újságíróknak felállított vegyes zónában még boldogan örült a pontszerző helyének, amikor egyikük jelezte, a Fina honlapja hetedikként sorolta föl – bizonyára a célfotó alapján született meg az ítélet.
Rasovszky ettől kicsit elszomorodott, án nincs miért. Ráadásul van még lehetősége javítani, hiszen 10, és 25 kilométeres távon, továbbá a medencében 1500 méteren is érdekelt még, tud javítani is akár.
A másik magyar versenyző, Papp Márk a 31. helyen zárt, az ő legjobb helyezése 18. volt a verseny során. Pappnak ez volt az egyetlen száma a vizes vb-n.