Vizes vb hírek

Kövér László díjat kapott a FINA-tól

Korábban a témában:

Szombaton a Parlament Vadásztermében látta vendégül Kövér László házelnök a Nemzetközi Úszó Szövetség, a FINA vezetőit. A találkozón Kövér díjat vett át a szervezet elnökétől, Julio Cesar Maglione-tól.

A vasárnap záruló vb vége előtt kijelenthető, hogy Magyarország sikeresen rendezte meg a 17. vizes világbajnokságot, ehhez a vizes sportágak nemzetközi szövetségének (FINA) a támogatása és a magyar emberek összefogása is kellett – mondta Kövér beszédében, hozzátéve, hogy kívülállók számára akkora őrültségnek tűnhetett, hogy Magyarország beugróként megrendezi a 2017-es világbajnokságot, mint 27 méter magasból leugrani – utalva ezzel a Batthyány téren felállított toronyra, amelyről a versenyzők ugranak.

Többen gondolták, hogy nem fogjuk túlélni

Szerinte most már “megkockáztatható”, hogy Magyarország sikeres volt, amihez a magyar emberek összefogása, valamint a FINA bizalma és támogatása is kellett. Úgy vélte, összefogott a politika, a kormány, amely stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, az Országgyűlés, az önkormányzatok, a gazdasági ágazat szereplői, a beruházások kivitelezői is.

Kövér László reményét fejezte ki, hogy ez az összefogás beépül a közgondolkodásba és az örökségünk részévé válik. A magyar versenyzők által megszerzett érmekkel példaképet állítottak a fiatalok elé, a létesítmények pedig nem csak Magyarország, hanem a világ vizes közösségének a kincsét is gazdagítják.

Az eseményen részt vett Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, Tarlós István főpolgármester és Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.