Vizes vb hírek

Vízilabda-elődöntő: hazai vízben is idegenben

Szerdán magyar-görög, csütörtökön is görög-magyar. A lányok a padlóról felállva nyertek (10-9), most a fiúkon a sor. Mindenki szurkoljon!

Világbajnoki elődöntő ide, vagy oda, a férfi vízilabda válogatott nem változtat a megszokott ritmusán. Varga Déneséknek csütörtök délelőtt regeneráló edzése lesz az Oxygen Wellnesben, majd este jön a vizes gyakorlás, és 20.30-tól a fináléba jutásról döntő meccs.

Nagyon jó csapat a görög válogatott, de legyőzhető. Stabil játékra lesz szükség, ha úgy teljesítünk, ahogy az oroszok ellen, márpedig úgy fogunk, akkor le tudjuk győzni a görögöket is

–  fogalmazott Märcz Tamás szövetségi kapitány a mérkőzést megelőzően.

Nem lesz egyszerű. A görögök a negyeddöntőben azt a Montenegrót múlták felül, akiket minden vízilabda szurkoló simán a négy közé várt. Tették ezt pont olyan magabiztossággal és fölénnyel, ahogy a magyar válogatott Oroszországot győzte le (14-5). A görög válogatott az utolsó játékrészre 10-3-as előnnyel fordult, Montenegró onnan módosította az alázást tisztes verésre (12-7).

Más mérkőzés lesz tehát a csütörtök esti, mint amilyen a keddi volt. A nyílt, őszinte vízilabdát játszó oroszok után egy taktikus, a játékot többnyire lassító, stabil zónavédekezésre építő görög válogatott lesz az ellenfél.

Nincsenek nagyon nagy sztárjaik, ellenben csapatként piszok erősek. A válogatott gerincét az Olympiakosz adja, és mivel az edzőjük is onnan érkezik, egy szinte egész évben közösen készülő, gyakorló, egymás gondolatát is ismerő csapat lesz az ellenfelünk. Olyan, amely kíméletlen hatékonysággal játssza le az emberelőnyös szituációikat.

A magyar válogatott akkor lehet sikeres, ha a saját, dinamikus tempóját rá tudja erőltetni ellenfelére. Megúsztatja őket, sok lefordulással próbálja meg feltörni, elfárasztani a “lábukat folyamatosan a féken tartó” görögöket.

Az elmúlt időszakban többször is megvertük őket. De nem szabad ebből kiindulni. A csütörtök esti mérkőzés világbajnoki elődöntő lesz. Azt bárhol is játsszák, mindenképp más meccs, mint mondjuk az utolsó, a Szamarcidisz-kupa, ahol bő egy hónapjaspeciel 9-9-es döntetlent játszottunk velük.

Ráadásul hiába a Margitszigeti szentély, a sorsolás szeszélye folytán papíron mi játszunk idegenben. A zseniális magyar közönség majd tesz róla, hogy ez ne így legyen!

Vizes vb, férfi vízilabda, elődöntő:

Görögország – Magyarország
Július 27., 20:30
Helyszín: Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

Szerbia – Horvátország
Július 27., 22:00 Helyszín: Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.