Orbán Viktor rangos kitüntetést kapott a FINA-tól

A miniszterelnök nagy elismerésben részesült.
Kapcsolódó cikkek

A magyar miniszterelnök a FINA uruguayi elnökétől, Julio C. Maglionétól vehette át a Nemzetközi Úszó Szövetség legrangosabb kitüntetését hétfőn a Parlamentben.

Maglione a díj átadásakor azt mondta a miniszterelnöknek:

Ez a világbajnokság – és ezt már elmondtam az újságíróknak – személyesen az Ön érdeme is, hiszen mindössze két év alatt sikerült megszervezni, mert minden szükséges eszközt biztosított hozzá. Ez az ország gyönyörű, ez a város remek, az emberek nagyszerűek, és mindent megoldanak, és őket ön képviseli, és ön a barátunk.

Orbán Viktor szerint nem baj, ha egy népnek jó kormánya van, nem baj, ha olyan kormánya van, amely elkötelezett a sport mellett, de ez egy egész ország közös erőfeszítése volt.

A vb megrendezésére való felkészülést azzal kezdtük, hogy külön törvényt alkottunk rá, és ezt minden parlamenti párt támogatta. Ami azt jelenti, hogy mindenki, tehát a teljes lakosság, a nemzeti közösség minden képviselője támogatta azt, mögé állt annak, hogy belevágjunk egy ilyen nagy kalandba, és ilyen rövid idő alatt megszervezzük az eseményt. Apaként mondhatom, hogy sport nélkül nincs esélyük az apáknak és az anyáknak arra, hogy megfelelő módon felneveljék és taníttassák gyerekeiket, hogy ők versenyképesek legyenek a jövőben. A sportra szükség van.

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor a vizes vb alatt nem először tűnt fel Maglione oldalán. Sőt a minap még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Thomas Bachhal is találkozott Budapesten.