33 éves Nagy Viktor, a férfi vízilabda-válogatott kapusa

Nincs annyi gyertya, amennyi labdát a ficakból kifogott: isten éltessen, Nagy Viktor!
Kapcsolódó cikkek

1984. július 24-én, Budapesten született a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltánt követő generáció legjobb magyar kapusa, a férfi vízilabda-válogatott kezdő hálóőre, a világbajnok Nagy Viktor.

Gyerekkorától kezdve vízilabdázó szeretett volna lenni, ezért már nagyon korán elkerült a BVSC-hez, ahol – már a felnőttek között – 2003-ban Magyar Kupa-győztes lett. Egy évvel később került az új évszázad első évtizedét a Honvéddal együtt ledomináló Vasashoz, ahol egészen 2013-ig, Szegedre való távozásáig a csapat meghatározó tagja volt. Egy évnyi szegedi kitérő után került Szolnokra, ahol 2017-ben klubszinten felért a csúcsra:

lehengerlő teljesítménnyel Bajnokok Ligáját nyert Budapesten.

Klubszinten a Vasassal ötször (2007, 2008, 2009, 2010, 2012), a Szolnokkal háromszor (2015, 2016, 2017) nyert magyar bajnokságot.

A válogatottban 2006. június 1-jén mutatkozott be az akkor még “csak” kétszeres olimpiai bajnok Kemény Dénes keze alatt. Habár végül kimaradt a pekingi olimpiára utazó, és ott aranyérmet nyerő keretből, 2013-ban Benedek Tibor irányításával világbajnoki címet ünnepelhetett Barcelonában.

A montenegróiak elleni vb-döntőben vált Nagy Viktorból Nagy “Ma nem” Viktor – ha valaki addig nem ismerte, hát megismerte “az ország kapusát”.

Isten éltesse sokáig, Nagy Viktor!