Szerdán a magyar-olasz pólórangadón is láthattuk a két szemünkkel, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott telt ház előtt játssza a mérkőzéseit a Margitszigeten (és a lányok is minden bizonnyal csurig megtelt lelátók előtt játszanak majd csütörtökön a hollandokkal), ez szám szerint valamivel több, mint 7000 ezer nézőt jelent.
A FINA közleménye szerint emiatt felmerült, hogy amennyiben a férfiak eljutnának a világbajnoki döntőbe, akkor esetleg a Duna Arénában kellene játszani a meccset. Oda 12 ezren férnének be a vízilabdára.
Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke ez ügyben egyeztetett dr. Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével, majd vele egyetértésben tárgyalt Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával arról, egyáltalán van-e lehetőség az eredetileg kijelölt színhely megváltoztatására
– írja a közlemény.
- Eleve a helyre szóló jegyeket pozícióba illő helyekre kellene váltani az Arénában.
- Az adást legyártó televíziónak a 20.10-kor véget érő úszódöntők után át kellene szerelnie a kameraállásokat.
- Emiatt csúszhatna a döntő is, amit egyeztetni kell azokkal a tévétársaságokkal, akik adnák a mérkőzést.
- Egy óra alatt kellene kiüríteni az úszás után a nézőteret, majd beengedni a pólóra érkezőket.
- Át kellene rendezni a medenceteret is, mert az úszóbírók tejesen máshol helyezkednek el, mint ahol a vízilabdás zsűriasztal van, ráadásul a bírói dobogót is fel kellene állítani.
- És arról nem is beszélve, hogy az úszásnál használatos mérőműszereket le kéne szerelni, helyükre a vízilabdánál használatos eszközöket kellene felszerelni.
- A döntő ugye szombaton lesz, vasárnap viszont ismét úszás következik a programban, úgyhogy mehetne vissza minden.
Szóval nem lenne egyszerű, de Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója azt mondta Gyárfás Tamásnak, a nemzetközi szervezet támogatja az ötletet, ha miden érintett nyitott rá. De a közlemény megjegyzi: először a magyar pólósoknak kell eljutniuk a döntőbe.
A magyar férfi vízilabda-válogatottak eddig egy győzelme és egy döntetlenje van a vizes vébén.