Rasovszky a magyar újságíróktól tudta meg, hogy mégsem ötödik lett

A legjobb magyar férfi hosszútávúszó úgy tudta ötödik lett az öt kilométeres versenyszámában, majd kicsit elszomorodott.

A hosszútávúszók 5 km-es versenyszámában Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett. A magyar úszó végig az élmezőnyben haladt, ebben segítségére volt az is, hogy kiválóan rajtolt. Nem sokkal az első kör után az első helyre is följött Rasovszky, de ezt a vezetést nem tudta sokáig megtartani.

Marc Olivier nagyon sokáig élen volt a verseny második felében, de a végére nagyon elfáradt, feljött azonban egy másik francia, Logan Fontaine is, aki jócskán le is hagyta a mezőnyt. A végső harcból mégis Olivier jött ki legjobban a verseny végén.

Merthogy óriási harc vette kezdetét az utolsó szakaszon, ahol Rasovszky is begyújtotta a rakétákat, sajnos azonban a két franciával való küzdelem sok energiát kivett a magyar úszóból, akiről először úgy tudtuk ötödik helyen végzett. A legjobb magyar férfi hosszútávúszó az újságíróknak felállított vegyes zónában még boldogan örült a pontszerző helyének, amikor egyikük jelezte, a Fina honlapja hetedikként sorolta föl – bizonyára a célfotó alapján született meg az ítélet.

Rasovszky ettől kicsit elszomorodott, án nincs miért. Ráadásul van még lehetősége javítani, hiszen 10, és 25 kilométeres távon, továbbá a medencében 1500 méteren is érdekelt még, tud javítani is akár.

A másik magyar versenyző, Papp Márk a 31. helyen zárt, az ő legjobb helyezése 18. volt a verseny során. Pappnak ez volt az egyetlen száma a vizes vb-n.

Nyílt vízi úszás, Balatonfüred, végeredmény:

Férfi 5 km

1. Marc-Antoine Olivier (Franciaország), 54:31:40
2. Mario Sanzullo (Olaszország) 54:32:10
3. Timothy Shuttleworth (Nagy-Britannia) 54:42:10
4. Kiril Abroszimov (Oroszorszá) 54:45:90
5. Fernando Ponte (Portugália) 54:47.10
6. Andrea Manzi (Olaszország) 54:47.60
7. Rasovszky Kristóf (Magyarország) 54:47:60

31.Papp Márk (Magyarország) 55:28:10