Vizes vb hírek

Gyurta Dániel: Voltam már ennél sokkal rosszabb helyzetben is

Ahogy arról írtunk, Gyurta Dániel fő számában, 200 mellúszásban lemaradt a középdöntőről, csak a 17. lett, ami azért elég nagy csalódás a szám korábbi olimpiai és világbajnokától. Gyurta ugyanakkor nem volt letörve, azt mondta, a futama után túl nagy meglepetés nem érte.

Számítottam rá, hogy nem jutok tovább, az időt látván nem ért meglepetésként. Kicsi kellett volna megint. Nem vagyok csalódott, mindent megtettem ebben az évben, ahogy tavaly is. Valamiért ennek most így kell lennie. Voltam már ilyen, sőt, sokkal rosszabb helyzetben is. Akkor ki tudtam jönni belőle, most is ez a cél.

Nemrég edzőt váltott, amikor erről kérdezték, azt mondta, egyértelműen folytatja Nagy Józseffel a közös munkát.

17 év után nagyon nehéz megváltoztatni a mozgásomat, az edzésmunkámat, a technikámat, nem biztos, hogy ez ilyen hamar tud adaptálódni. De menni kell továbbra is előre. Ma ez volt a 100 százalék. Lehet tegnap vagy holnap más lett volna, de ma volt a verseny. Másoknak is.

Azt mondta, saját magának akarja bebizonyítani, hogy ahogy korábban, most is képes a visszatérni. Két példa lebeg előtte:

A legjobb példa Cseh László, vagy mondhatnám Hosszú Katinkát is, aki a londoni olimpián volt abban a cipőben, amiben én is vagyok. Egyértelműen az a cél nekem, amit Katinka is végigcsinált, én is vissza fogok jönni.

Nem fog visszavonulni,

szeret úszni, és bár inkább tartja magát versenyző típusnak, mint edzésre járónak, mégis utóbbival tud egyről a kettőre lépni. És most ez a célja.

Olvasói sztorik