Vizes vb hírek

Cseh László szerezte a harmadik magyar érmet

Vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó lett harmadik, hétfőn Hosszú Katinka lett világbajnok 200 m vegyesen, szerda este pedig megszületett a harmadik magyar érem is Cseh Lászlónak köszönhetően: a 31 éves úszó második lett 200 méter pillangón.

Szintén döntős volt Kenderesi Tamás, aki negyedik helye ellenére rendkívül csalódott volt. A számot az a Chad le Clos nyerte meg, aki fantasztikusan kapta el a rajtot, így gyakorlatilag az egész fináléban vezetett.

Kicsit értetlenül állok a dolgok előtt, nem így álmodtam meg ezt a döntőt. Közel sem úsztam olyat, mint amilyet terveztem. Negyedik lettem, annyira nem rossz ez az eredmény, de… ennél többre számítottam! Még fel kell dolgoznom magamban a történteket

– mondta a verseny után a 20 éves úszó.

Ezt megelőzően Hosszú Katinka 200 méter gyorson hetedik helyen végzett és bár örült volna egy jobb eredménynek, saját maga is úgy fogalmazott, hogy a harmadiktól a nyolcadik helyig bármi lehet.

Hosszú Katinka: Most ez volt a maximum
Hosszú Katinka a 200 gyors döntője után (ahol hetedik lett) a 200 pillangó középdöntőjében indult, és ugyan a vártnál talán kicsit lassabban kezdett,

Gyorsúszás mellett még 200 méter pillangó is várt az Iron Ladyre, ez már inkább az ő “fegyverneme”, ennek bizonyítékaként be is jutott a a szám csütörtöki fináléjába. Hosszún kívül Szilágyi Liliána révén még egy magyar úszó ott lesz a döntőben, így a férfiak után a női mezőnyben is két úszóért szoríthatunk majd.

Szilágyi Liliána: Kicsit elvitt a lendület
Más tempóban úszott, mint korábban, de a legfontosabb, hogy bejutott a 200 pillangó döntőjébe.

Délután játszotta első mérkőzését a npi vízilabda-válogatott azután, hogy a nyolcaddöntőben váratlanul kikapott a gyengébbnek tartott kanadai csapat ellen. Az első félidőben úgy tűnt, a görögök is megtréfálják a hazai pályán medencébe ugró lányokat, azonban a második félidőben egy teljesen új csapat pólózott, a harmadik negyedben óriásit játszottak a mieink és gólt sem kapva 5-0-ra nyerték a játékrészt. Végül 10-9-re megnyerte a magyar válogatott a találkozót és készülhet az ötödik helyért zajló küzdelemre Olaszország ellen.

Azt mondanám, hogy együtt voltunk, mint a gemenci szarvasok árvízkor. A csapat megmutatta, hogy van tartása, és bízunk benne, hogy ez így lesz két nap múlva az olaszok ellen

– foglalta össze a mérkőzés tanulságát Bíró Attila szövetségi kapitány.

Az volt a kulcs, hogy túl tudtunk saját magunkon lendülni. Én annyit kértem a lányoktól a meccs előtt, hogy tegyünk félre közönséget, minden mást, mert az volt a legfontosabb, hogy mi tükörbe tudjunk nézni. Nem szoktam a közönséggel foglalkozni, számomra ők nem is léteznek, ha a vízben vagyok, de amit ma produkáltak, az fantasztikus élmény volt és nekem is sokat jelentett.

– mesélte a heroikus küzdelem pálfordulásáról Keszthelyi Rita.

Olvasói sztorik