Vizes vb hírek

Az úszólányok vitték a prímet hétfő délelőtt

Hosszú Katinka ugrott első magyarként vízbe a hétfő délelőtti selejtezőkben, és nyugodtan kijelenthetjük, úgy jutott tovább legjobb idővel a 100 m hát középdöntőjébe, hogy meg sem izzadt. Hosszú 58.80-as idejével a második helyen jutott be a középdöntőbe, de ahogy kiszállt a medencéből, jött a hír: visszalép, mert hétfőn a 200 m vegyes elődöntő és a 100 döntője között csupán félórája maradna.

Másodikként Balog Gáborért szoríthattunk, aki ugyancsak 100 háton próbált középdöntőbe jutni, de az 54.88-cas idejével erre nem volt esélye.

100 m mellen Sztankovics Anna indult, aki a nullás pályán jól kapta el a rajtot, a fordulónál a hetedik helyen érte el a falat. Az utolsó 30 méteren a fiatal úszó elfáradt, csak a 9. lett az 1:08.66-os idővel. Végül Sztankovics nem jutott be a középdöntőbe, de azt is elmondta, miért történhetett mindez.

Nem volt teljes a felkészülés, hosszú ideig sérüléssel bajlódtam, ez most a realitás. A belemelegítésnél jobban ment az úszás, mint élesben

– mondta az egyéni csúcsától is messze lévő magyar úszó.

Bernek Péter volt az első magyar a férfi 200 m gyorson, de az egész futamot a 9. hely környékén úszta, így esélytelen volt arra, hogy középdöntőbe jusson. A zárás sem sikerült jobban, 1:47.79-es idejével maradt a kilencedik, összetettben a 25. A vasárnapi 4×100-as gyorsváltó egyik hőse, Kozma Dominik a következő futamban a mezőny sűrűjébe került, 100 méternél a hatodik helyen fordult. A táv utolsó felét megnyomta, és 1:46.83-as idejével a harmadik helyen végzett végül, amely azt jelentette egy selejtezős futammal a vége előtt, hogy biztosan középdöntőbe jutott – végül a nyolcadik helyen.

Előzetesen már beszéltük, hogy ha jól megy az úszás, akkor ne fárasszam túlságosan ki magam, úgyhogy örülök, hogy ez sikerült. Az utolsó 25-ön szerencsére még vissza is tudtam venni kicsit,délután már leúszom azért erősen.

– mondta Kozma a futam után.

Kapás Boglárka és Késely Ajna 1500 gyorson zárta a délelőttöt, már ami a magyar érdekeltségű úszóversenyeket illeti. Előbbi 16:09.60-as, utóbbi 16.20.98-cas idővel közös futamuk harmadik, illetve negyedik helyén ért be a célba. A döntőbejutásért még egy futamot kellett végig izgulni, de azt Katie Ledecky olyannyira könnyedén és nagy előnnyel – majdnem egy medencehossznyit vert a másodikra – nyerte, hogy csak a többieket kellett figyelnünk. Végül Kapás az ötödik, Késely a nyolcadik helyen jutott be az 1500 m gyors döntőjébe.

Olvasói sztorik