Vizes vb hírek

Milliárdokat költenek a turisták

A várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a magyarországi vizes világbajnokság idején – írja a szombati Magyar Idők.

A lapnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója azt mondta, a sportesemény jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg 90 százalék fölötti foglaltsággal működnek a budapesti szállodák. A külföldi turisták szállásfoglalásából származó bevételek emelkedése a 25 százalékot is eléri ebben az időszakban. Hasonló a helyzet Balatonfüreden is.

Megmutathatjuk hazánkat, a kincseinket, és azt, hogy érdemes ide látogatni. A FINA és a hozzá hasonló sportversenyek százmilliós nézettséget érnek el a világszerte sugárzott televíziós közvetítéseken keresztül, ezért kiválóan alkalmasak nemzetközi imázsépítésre

– fogalmazott Guller Zoltán.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, az átlagos szobaárakon tavalyhoz képest júliusban két számjegyű, 10-15 százalékos emelést hajtottak végre a szállásadók, a szobák azonban így is elkeltek. Minden szállásra költött 100 forint után további 400 forintot költenek el a látogatók más kereskedőknél, szolgáltatóknál is – tette hozzá.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ezekben a napokban teljesítőképessége felső határán üzemel. Az utasforgalom nagyságát mutatja az is, hogy míg az első fél év növekedése az egy évvel korábbihoz képest 14 százalék volt, addig az erre a hétre vonatkozó adatok még ezt is fölülmúlják a 15 százalékos mértékkel – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

Az ötezres budapesti taxiflotta zökkenőmentesen látja el mind a világbajnokságot, mind az attól független turisztikai igényeket – közölte a lappal Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke.

Olvasói sztorik