Vizes vb hírek

Kiss Szofi: Jóval többet érdemeltünk volna

24.hu
24.hu

2017. 07. 19. 06:20

A huszadik helyen zárt a szinkronúszó párosok szabadgyakorlatának selejtezőjében, így nem jutott döntőbe a Kiss Szofi, Schwarcz Anett duó a vizes világbajnokság keddi napján, a Városligetben.

Rendkívül lelkes és kitartó volt a közönség a Városligetben, hiszen a magyar párost a 19 órakor kezdődött programban 42 induló közül negyvenedikként szólították, így már fél 11 is elmúlt, amikor az emelvényre állt a hazai kettős. A fináléba kerülés hatalmas bravúrnak számított volna, hiszen ekkor az utolsó döntős helyen álló franciáknak 83,600 pontjuk volt – a magyarok előzetesen a 80 pont körüli teljesítményt célozták meg.

A magyar duó óriási ováció közepette vonult be, ezúttal komolyzenére mutatta be kűrjét. A közönség már az első pillanattól kezdve ütemes tapssal biztatta a kettőst, amely most is elképesztő üdvrivalgás közepette fejezte be, és végül 79,8333 pontot kapott.

“Ezt nem lehet megszokni, talán most izgultam a legjobban eddig. A közönség ezúttal is fantasztikus volt, hihetetlen energiát kaptunk tőlük” – mondta Schwarcz Anett.

“Nagyon elégedett vagyok, de azért kicsit bosszant, hogy nem lett meg az a bizonyos nyolcvan pont, pedig mindent megtettünk, kihoztuk magunkból a maximumot, azt gondolom, jóval többet érdemeltünk volna” – tette hozzá Kiss Szofi.

A selejtezőben – ahonnan a legjobb 12 jutott a fináléba – az orosz páros kapta a legmagasabb pontszámot (96,6333).

A páros szabadprogramban a duóknak három percük (plusz/mínusz 15 másodperc a zene függvényében) van arra, hogy minél kreatívabb gyakorlatot mutassanak be, a lehető legtöbb elemmel. A párosok tagjainak minél inkább szinkronban kell lenniük egymással, de lehetőségük van különböző emelésekre, dobásokra is. A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt. Más rokon sportágakkal ellentétben itt nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, hanem a “menet közben” bemutatott elemek, illetve azok kivitelezése határozzák azt meg.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.