Vizes vb hírek

Rasovszky: Sikerült megcsinálni azt, amit megbeszéltünk

Rasovszky Kristóf hosszútávúszó az öt kilométer után kedden 10 kilométeren is rendkívül nagyot úszott a 2017-es vizes világbajnokságon. Az M4 Sport a Balatonból csak néhány másodperce kiszálló Rasovszkyt még akkor kérdezte, amikor kétséges volt, ötödik vagy hatodik helyen végez.

Örülök, hogy megint sikerült az élbolyban úsznom. Próbálkoztam az utolsó 500 méteren, de sokan voltunk nagyon, igaz, korábban sokat segített az előttem lévő, mert a lábvizén rá tudtam pihenni az utolsó nagy hajrára. Remélem most meglesz a legjobb hat

– mondta Rasovszky, az interjú után végül kiderült, nem a legjobb hatban, hanem a legjobb ötben végzett.

Elmondta, sikerült megcsinálni azt, amit edzőjével megbeszéltek, elégedett az eredménnyel, de azért tudja, miben kell fejlődnie.

A legeslegvégén talán lehetne javítani, sajnos most nem tudtam az utolsó fokozatot meglépni, amíg a többiek igen

– így a fiatal hosszútávúszó. A folytatásról annyit mondott, hogy a váltóban is nagyot szeretne alakítani, utána pedig a 25 kilométeres versenyben bármi megtörténhet.

A 25 kilométer remélem még jobban sikerül, de azért előtte ott van még a váltó, arra készülök először. Ha minden rendben lesz ott, akkor az utolsó távon akár a dobogót is megcélozhatjuk

– zárta az interjút a következő napokban még főszereplő Rasovszky.

Olvasói sztorik