Vizes vb hírek

Olasz Anna nyolcadik helyen végzett Balatonfüreden

A női 10 kilométeres nyílt vízi úszás verőfényes napsütésben vette kezdetét, méghozzá két magyar versenyzővel: Olasz Annával és Sömenek Onon Kata is vízbe ugrott.

Nagyjából egy kilométert követően a 62 fős mezőny közepén úsztak a magyar versenyzők, bár ez nem meglepő, ha számításba vesszük azt is, hogy Olasz Anna szándékosan kivárt a rajtnál, hogy a verekedést elkerülje.

Aurelie Muller kis vártatva úgy döntött, hogy élre áll és nagyon sokáig ő diktálta a tempót, körülbelül tíz üldözője volt. Olasz is tagja volt az üldöző mezőnynek, hol az ötödik, hol a tizedik hely környékén úszott, az utolsó kört speciel a nyolcadik helyen fordult.

A világbajnok Mullernek nem volt ellenfele a verseny végén, a második helyre az utolsó körben gyakorlatilag a semmiből felbukkanó ecuadori Samantha Arevalo ért be nem kis meglepetésre, a harmadik helyen döntetlen született, Ana Marcela Cunha és Arianna Bridi egyszerre ért célt.

Sömenek Onon Kata 27. helyen végzett.

Elég komoly tempót úsztunk, pedig eléggé hullámzott a víz. Jól sikerült a verseny, be tudtam tartani, amit előre terveztem, de nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy reméltem. Meg vagyok magammal elégedve, szerintem jó döntéseket hoztam. Nem voltam benne biztos, év elején, hogy indulok a vébén, hiszen a Kazanyta több hullámvölgyem is volt, ehhez képest nem lehetek elégedtlen a nyolcadik hellyel sem. Kiúsztam magam, nem hiszem, hogy ennél több volt számomra ebben a versenyben

– nyilatkozott mosolyogva a köztévének a verseny után Olasz Anna, aki azt is elmondta, annyira elfáradt a verseny végére, hogy pár percig még pihennie kellett, mielőtt kimászott a vízből.

Olvasói sztorik