Vizes vb hírek

Jön minden idők legerősebb országos bajnoksága az úszóknál

24.hu
24.hu

2017. 04. 18. 14:56

Szerdán kezdődik és szombatig tart az úszók országos bajnoksága Debrecenben, az esemény pedig azért is kiemelten fontos, mert ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy valaki bekerüljön a nyári, budapesti világbajnokság magyar keretébe. Felmerülhet az emberben, hogy miért nem a Duna Arénában rendezik az ob-t, ha már a keddi sajtótájékoztató például ott volt, de mint nemrég kiderült, hivatalosan még át sem adták az uszodát, illetve ahogy Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnök elmondta, a Duna Aréna környezet még épül, nehezen tudnák megközelíteni a szurkolók.

A nyári világbajnokságnak otthont adó csodálatos Duna Aréna jelenleg tesztüzemben működik, a vb hivatalos tesztversenye, a június 1. és 4. között rendezendő nyílt Budapest-bajnokság már itt zajlik majd

– idézi Bienerth Gusztávot a budapesti vizes vb hivatalos honlapja.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ami pedig az országos bajnokságot, minden idők legszínvonalasabb tornájára van kilátás. És ezt nem mi mondjuk, hanem dr. Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya:

Sok olyan versenyszám akad, amiben több világklasszisunk van, mint kettő, már csak emiatt is mondhatom azt, hogy minden idők legerősebb magyar bajnoksága lesz a mostani.

Sós egy kicsit az elődjének, Hargitay Andrásnak is odaszúrt nyilatkozatában, amikor arról beszélt, hogy a világbajnoki keretet illetően okosabb lesz, a szombati zárónap után.

„A válogatóverseny korábban hagyományosan négy héttel az aktuális világesemény előtt zajlott, most előrébb hoztuk, a legutóbbi tapasztalatokat is felhasználva.

Tavaly például mindenki a legutolsó pillanatig igyekezett az olimpiai keretbe kerülni, aminek az lett az eredménye, hogy az olimpián a küldöttség 80 százaléka nem úszta meg a legjobb idejét.

Az országos bajnokság után a válogatott kerete 85-90 százalékban végleges lesz” – mondta Sós, utalva arra, az egyéni számokban legjobb két idővel rendelkező úszók védettek lesznek a világbajnokságig.

Fotó: fina-budapest2017.com

Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka arról beszélt, hogy jól sikerült a felkészülése. Így nagy tervei vannak a debreceni ob-n:

A világbajnokságon 400, 800 és 1500 gyorson szeretnék indulni, azt gondolom, reális lehet, az is, hogy mindhárom számban megússzam majd a legjobb időmet a nyáron.

Kapással készült Késely Ajna is, a négyszeres junior Európa-bajnok pedig azt mondta, olyan kemény volt a felkészülés, hogy nem is gondolta, hogy bírni fog egy országos bajnokságot. Most már azonban majd szétfeszíti az adrenalin, úgyhogy készen áll az előtte álló feladatokra.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője bejelentette, hogy 2018-ban egy újabb 50 méteres medencével bővül a létesítmény, amely most az országos bajnokság helyszíne lesz. Megjegyezte, kis érdekességgel is készülnek a szurkolóknak: a város pályázik 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címre, a drukkerek pedig az ob-n “szólhatnak a jövőhöz” videóüzenetben.

A debreceni országos bajnokság előfutamait 9.30 órától rendezik, este 18 órától pedig A és B döntőkre kerül sor.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.